Tolsztoj nyomában: Könnyek kapuja

Olvasni szerető emberként a vaskos könyvekkel mindig úgy vagyok, hogy arra rá kell készülni. Megadni a módját, megtisztelni vele a szerzőt, a könyvet és persze saját magamat is és úgy nekikezdeni az olvasásnak, hogy megfelelők legyenek a fényviszonyok, kényelmes legyen az olvasófotel és ne vonja el semmi a figyelmemet ettől a nagyregénytől, mert ez a Könnyek Kapuja.


Fel nem foghatom, hogy egy neves orvosprofesszornak honnan van arra ideje, hogy egy ilyen mélységű és terjedelmű könyvet megírjon?!Hiszen ha áttekintem a saját napirendemet arra jövök rá, hogy közel másfél hete nem jegyeztem itt egy árva sort sem. Pedig nem kell életeket mentenem, nem figyelnek tudáséhségtől kopogó szemű orvostanhallgatók mint áldott mesterüket és mindezek tetejébe még csak nem is vagyok híres.

Abraham Verghese indiai szüleivel Etiópiában, Addisz-Abebában nőtt fel. Orvosi tanulmányait Madraszban (India) végezte, majd szüleit követve az Egyesült Államokban helyezkedett el. A ’80-as években sokat dolgozott HIV-pozitív betegekkel – ez az élmény inspirálta a My Own Country: A Doctor's Story című kötetét, melyet a Time magazin beválasztott az év legjobb öt könyve közé. Írásai azóta többek között a New Yorkerben, a New York Timesban és a Wall Street Journalben jelentek meg.

Második könyve, a The Tennis Partner: A Story of Friendship and Loss a függőség témáját boncolgatta. Gyógyítóként élénken foglalkoztatja a beteg és orvosa között kialakuló viszony, illetve hisz az ápoláshoz szükséges empátia és érzékenység szerepének fontosságában.

A Könnyek kapujában című első regényében – mely a kritikusokat többek között Naipaulra, Dickensre és William Boydra emlékeztette – előtérbe helyezte az orvoslásnak ezt az oldalát.

A szerző célja nem más mint hogy az olvasó lássa, milyen szenvedélyes, romantikus és spirituális kihívás, egyben utazás is az orvoslás: nemcsak különleges, de kockázatos vállalkozás. A nyugati világban kevés fiatal látja ezt meg a modern kórházak steril folyosóin, ahol az orvosok és nővérek villogó monitorok mögött görnyednek, a betegeket pedig hol ilyen, hol olyan tesztekre küldik. Egy ilyen világban az orvoslásnak ez a másik oldala elvész.

Doktor House tehát elhúzhat a sunyiba, hiszen mindaz amit ott látunk inkább csak egy vagány köpenybe bújtatott tényközlés, mintsem az amitől az ember Emberré válik. Hiába mutatja meg a cinikus doki professzionális hozzáértését és kreatív diagnosztizálást, nincs meg benne mindaz, amitől Verghese nyomában azt mondhatjuk az orvoslás szép hivatás.

Abraham Verghese: A könnyek kapuja
Athenaeum