Nincsenek véletlenek: Csodák kora

Mostanában mindig azzal találom szembe magam, hogy nincsenek véletlenek. Meg hogy hatalmas változás előtt áll a Föld és mi magunk itt a golyóbison, igen mi, akik sokszor már megint úgy viselkedünk mintha most másztunk volna le a fáról, pedig nem most volt. Hanem régen. 

Azt mondják a világ egyre gyorsul, hiszen körbevesz az FB, az IPhone, diktál a Twitter. Közben lassan pólusváltás következik be, egyesek belassulnak, mások addig gyorsulnak amíg a csövön kifér. Hogy ebből mi magunk mit fogunk érzékelni és megélni? Egyeseknek majd itt fáj, ott fáj, másoknak meg sehol se soha többet - gondolhatnánk.

De ezek olyan kérdések, amelyek nem egy ilyen fórumra valók. Tény, hogy ha olyan ember vagy aki figyeli a benne zajló folyamatokat akkor láthatod, hogy bizonyos dolgok valóban változnak, különösképpen akkor amikor több erre nyitott ember társaságában vagy. Lehet, hogy ezt úgy éled csak meg, hogy nem találod a helyed. Lehet, hogy rád jön a mehetnék és nem bírsz magaddal, mindent itt hagyva indulnod kell. Embere válogatja.

Ha útra kelsz, ha maradsz, Karen Thomson Walker könyve mindenképpen izgalmas kérdéseket feszeget.

Története szerint amikor a Föld forgása lassulni kezdett, még sokáig nem lehetett érzékelni a napok peremén domborodó plusz időt. Egyre csak gyűlt, mint a rejtett daganat. Eleinte még nem látszottak a következményei: a felerősödő gravitáció, a sötét és világos napszakok meghosszabbodása, mely a növények kipusztulásához vezetett, vagy hogy a bolygót védő mágneses mező gyengülése felerősítette a napkitörések káros hatásait. De lassacskán már a kevésbé egyértelmű következményekkel is szembe kellett nézniük az embereknek. Családok estek szét, és új, lázas szerelmek szövődtek. Barátságok lettek semmivé, és sokan teljesen magukra maradtak. Lehet, hogy annak, ami Juliával és a családjával történt, semmi köze nem volt a lassuláshoz. Ám a tizenegy éves lánynak hirtelen muszáj volt felnőnie és megtalálnia a túlélés lehetőségét egy pusztuló világban.

Valószerű vagy fantáziarajz? Mindenki döntse el maga. Néhol rémisztő, sokszor megindító mű Karen Thomson Walker könyve. 

Karen Thomson Walker: Csodák kora
Libri

Neoklasszikus vámpírsztori: A Vérgrófnő

Igen, tisztában vagyok vele, hogy a neoklasszikus mint meghatározás ellentmondóan gusztustalan szóösszetétel, de mit tehetnék amikor a könyv új, a sztori a múlt század elejére nyúlik vissza, a vámpírosdi meg most menő?!

Benedek Szabolcs okos író. A manapság oly népszerű - és legtöbb esetben sekélyes - vámpírtörténet helyett egy valódi történelmi környezetbe ágyazott művet tesz elénk. Nem szeretne megfelelni sem remegő térdű, kéjre éhes tinilányoknak, sem pedig hollywoodi klisékből épített kommersz elvárásoknak.

1916. Erdélybe betörnek a románok, az Osztrák-Magyar Monarchia népei pedig Ferenc Józsefet gyászolják. Férfiak tízezrei, akik nemrég még a frissen épített stadionokban hódoltak az új őrület, a futball sztárjai előtt Budapesten, most tömött vonatokon tartanak a front felé. Szállási Titusz, Az Est munkatársa is Kolozsvárra utazik, hogy első kézből tudósítsa olvasóit az eseményekről, miközben reméli, hogy régi barátjával, Saint-Germain gróffal is újra találkozhat. Mert a háború borzalmai mellett különös gyilkosságok is történnek a városban, melyekhez hasonlóval egyszer már találkozott Budapesten - ahol a gróf távozása óta úgy tűnik, Ady Endre és Molnár Ferenc is vámpírtámadás áldozata lett. Egy évszázados titok, egy démoni szerelem, és egy váratlan segítőtárs azonban olyan kalandba keveri őt, amit talán soha nem írhat meg...

Történelmi hűség és finom megfogalmazás - ezek jellemzik Benedek Szabolcs vértrilógiájának második kötetét. Az elsőt kézbe véve még kissé szkeptikusan és cinikusan álltam a kezdeményezéshez de így a második után meg kell mondjam: ügyes. Így kell népszerű íróként ma itthon megvetni a lábunk

Benedek Szabolcs 1973-ban született Budapesten, nagyjából száz méterre attól a helytől, ahol most él. Közben azért Szolnokon is eltöltött majdnem két évtizedet. A Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetemen, politikatudomány szakirányon szerzett diplomát. Az elmúlt tizenöt évben hivatalnokoskodott, valamint írt vagy tucatnyi könyvet, sok tucat tárcát, novellát és kritikát, illetve kapott egy József Attila-díjat.  Szabadidejében a lányait kísérgeti haza az óvodából és az iskolából. A 2012 februárjában indult
Vérgróf-trilógia befejező darabja, A vértanú 2013 tavaszán jelenik meg a Libri Kiadónál.

Benedek Szabolcs: A Vérgrófnő
Libri 
.

tejjel-mézzel

Jean Mattern könyve egy trilógia második darabja. A könyv egy laza szövésű családtörténeti hármas önálló második szülötte de a szerző mégis önálló műnek szánta. A regény a Király Fürdőben megismert Gabriel szüleinek sorsát követi nyomon. 

Általában minden könyv nyomán sajátos gondolatokat igyekszem megosztani és próbálom átadni mindazokat az érzéseket amelyek olvasás közben rám törtek, de itt és most nem maradt más a könyv után csak némi letargia és szomorúság.

A szikárságában is lírai erejű szöveg egy apa vallomása élete alkonyán fiának - egy magyarázatot, talán felmentést és önigazolást kereső ember végső búcsúja. Elbeszélésében a múlt meghatározó pillanatai váltakoznak a jelennel, miközben a történet mozaikkockái egyre pontosabb képpé állnak össze: a Bánságon végigsöprő háború, a német kötődése miatt idegenné vált, soha viszont nem látott gyermekkori jó barát. A francia ősök emléke, a visszatelepülés Franciaországba, az 56-os, levert magyar forradalomból menekülő, Zsuzsannából Suzanne-ná lényegült feleség és szerető. A tejjel-mézzel folyó élet ígérete. És egy családi tragédia, amely mindent megváltoztat - mert van, amit talán már csak a hallgatás tesz túlélhetővé.

 Jean Mattern könyve érzelmek mélyére hatoló, örök emberi történet a gyökerek elvesztéséről - és egy új élet lehetőségéről - vagy lehetetlenségéről. Bástyázd körül magad meleg és otthonos dolgokkal amikor ezt olvasod mert Jean Mattern olyan családba invitál ahol a valóság minden színe a retinádba villan.

Jean Mattern: Tejjel-mézzel
Magvető

Fegyverek, agresszió, család: Fékezhetetlen

Pont a napokban jutott eszembe a szesztilalom, amikor meghallottam, hogy a játékszenvedéllyel bíróknak el kell búcsúzniuk a kaszinós játékgépektől és a kiskocsmai pénznyelőktől. Innen már csak egy lépés a szesztilalom és az abból következő megélhetési huncutságok és az azt körülvevő agresszió és stíluskavalkád. Ez utóbbi alatt értsd ökölharc, fegyveres küzdelem, durva leszámolások. 

Matt Bondurant második könyvét úgy vettem a kezembe, hogy bár történelmi tematikájú dolgozat ez, mégis egyre inkább hajtjuk magunkat vissza abba az időszakba, amikor buta korlátokat állítva lassan nem lesz más megoldás, mint a családot összegyűjtve letelepedni és bárki idegent az első rossz szóra agyonlőni.

Feszes, kemény történet - mintha ökölbe szorított kézzel írta volna a szerző; s ez az ököl a naturalisztikus leírásokkal, hátborzongató verekedésekkel és vérbosszúkkal könyörtelenül csap az olvasó arcába.

Ez a töredékes családregény három mozgalmas évtizedet fog át, középpontjában a szesztilalom idejének zavaros és keserves világával, a csempészek és szeszfőzők életével; de a könyv egyben tisztelgés is Sherwood Anderson író emléke előtt.

A szerző nagyapja és testvérei, a miazmás levegőjű virginiai megyében egyaránt rettegett és tisztelt Bondurant fiúk kalandos és veszélyes életet éltek, bár csak a családi szájhagyomány őrizte meg hős- és rémtetteiket. A létfenntartás kényszeréből fakadó bűnözés és a kemény, de igazságos fenegyerek-lét peremén egyensúlyoztak, akárcsak a vadnyugati történetek mitikussá vált hősei.

A regény lapjain Amerika legszegényebb és legvadabb vidékének élete elevenedik meg, miközben a szerző kendőzetlenül tárja fel nagyszülei generációjának izgalmas és fordulatokban bővelkedő történetét. Izgalmas, sokszínű, szépen felépített könyv, amelyben a kemény élet szépségeit mutatja meg a szerző, miközben sosem felejtkezik el arról, hogy legfontosabb a család.

Matt Bondurant: Fékezhetetlen
Athenaeum

Kozmopolita ül az autóban: Cosmopolis

Az egyszerű átlagember néha úgy érzi, hogy nem bírja tovább. Csak jönnek egymás után a napok, többségük ugyanolyan érdektelen és izgalommentes. Várunk. Valamire vagy valakire a lényeg az, hogy kizökkentsen a rutinból, szürkeségből, nem túl jóból. 

Eric Packer, a fiatal milliárdos egy átlagosnak tűnő áprilisi napon kilép New York-i lakásából, és beszáll a csúcstechnikával és luxuscikkekkel fényűzően berendezett fehér limuzinjába. Ezen a napon két komoly küldetés áll előtte: világrengető spekulációs támadást kell intéznie a japán jen ellen és el kell jutnia Manhattan túlsó végébe a fodrászához. Ericnek hol az amerikai elnök motoros kísérete, hol egy zenészbálvány temetési menete, hol egy erőszakos politikai tüntetés állja útját. A kocsi kényelmes bőrülésén egymást váltják a látogatók: biztonsági, műszaki és pénzügyi szakértők, sőt Eric menyasszonya és szeretője is, miközben a limuzin az egyre bizonytalanabb jövő felé araszolgat. A könyvből David Cronenberg készített nagyszabású, lehengerlő filmet Robert Pattison és Juliette Binoche főszereplésével.

Don DeLillo 1936-ban olasz bevándorlók gyermekeként született New Yorkban, közelebbről Bronxban. Az írót kiskorában egyáltalán nem érdekelte az irodalom, ha valamit, akkor legfeljebb képregényeket olvasott, és inkább az olasz-amerikai környék hasonló korú gyerekeivel együtt az utcán lógott. 
A bronxi Fordham Egyetemre járt, ahol kommunikációból szerzett diplomát, és a reklámiparban helyezkedett el. Öt évet húzott le az Ogilvy&Mathernél, ahol különböző üzletláncoknak dolgozott nyomtatott hirdetéseken, a tévéreklámig sosem jutott el. Ekkor már Manhattanben lakott, itt kezdte felfedezni Godard, Antonioni, Truffaut és Kurosawa fimjeit, és ezek legalább akkora hatással voltak rá, mint kedvenc regényei.

Írói hírnevét a Fehér zaj című könyve hozta meg, amiért a Nemzeti Könyvjutalmat is megkapta 1985-ben. A Fehér zaj az akadémiai élet szatírája. A regényben iróniával teli képet alkot egy kisvárosi főskola tanárainak életéről, mintegy szembeállítva a lakosság látszólagosan idillikus életkörülményeit egy ipari baleset okozta fatális szerencsétlenséggel. 1997-ben általános siker fogadta Underworld című magnum opuszát is. A vastag kötet ötven amerikai évet ölel át a második világháborút követően; a cselekményt egy hosszantartó szerelmi viszony szövi át. Bár a regényt benevezték a Pulitzer-díjra, a díjat Toni Morrison írónő kapta meg A kedves  című regényéért. Az Underworldről Martin Amis amerikai író és kritikus úgy beszélt, mint "egy nagy író felemelkedésének mérföldkövéről."  A New York Times újság 2006-os felbecsülése szerint az Underworld egyike volt az utolsó huszonöt év legjobb amerikai regényeinek.

DeLillo olyan posztmodern témákat tár fel mint a fogyasztói társadalom felszínes magatartása, az intellektuális réteg újdonság-hajhászása, rejtett összeesküvések (Fehér zaj), a családok széthullása és újraegyesülése (Underworld), az újjászületés ígérete az erőszak alkalmazásán keresztül (Falling Man). Az utóbbit 2007 ben írta; a 2001. szeptember 11.-én a Világkereskedelmi Központ ellen elkövetett terrortámadás utóhatásairól szóló könyv többek között a terroristák indítóokait kutatja – úgy fogja fel a merénylőket mint színészeket a társadalom színpadán, akik háttérbe szorítják a művészeket, különösen az írókat, éppen azokat, akik a tradíció szerint a társadalom igazi bírái kellene hogy legyenek. Könyvei másik gyakori témája a tömeget befolyásoló média, és annak szerepe egy adott esemény kiforgatásában és jelentőségének megváltoztatásában. Ilyen például a Fehér zajban a szerencsétlenség pontos leírásának hiánya – a televízió és a rádió célja, hogy agyonhallgassa a balesetet.
A tömegpszichológiát, és az egyénnek a tömegbe való akaratlan beolvadását DeLillo szintén intenzíven vizsgálja műveiben. Egy 1993-as, Maria Nadotti olasz újságírónőnek adott interjújában így vetette fel ezeket a kérdéseket: "A Mao II című könyvem azt kérdezi, ki beszél ezekhez az emberekhez. Az író, akinek a tradíció szerint hatással kellene lennie kortársai gondolkodására? Vagy a diktátor, a katonai tekintély, a terrorista, mindazok akik a saját szemléletüket hatalmuknál fogva a világra erőszakolják, és ezzel a földet a veszély és a harag színterévé változtatják? A dolgok az utóbbi időkben megváltoztak. Már nem tudunk repülőre szállni úgy, ahogy tíz éve tettük: minden más, és ez a változás bevésődött a tudatunkba, ugyanolyan erővel mint ahogyan annak idején Beckett vagy Kafka írói tudatába is belevésődött a látnoki éleslátás."

Egyes kritikusok szerint DeLillo regényei túlstilizáltak, és intellektuális szempontból sekélyesek. Számunkra izgalmas és feszültséggel teli írás volt a Cosmopolis ami lehet akár iránymutató is de mindenképpen ajánlandó.

Don DeLillo: Cosmopolis
Libri Kiadó

Vándorszínészek a város határán: Liliomfi Budaörsön

Román Sándort lehet szeretni vagy gyűlölni, de társulatának sokszínűsége, kitartása és virtuóz technika tudása vitathatatlan. Az Experidance társulata most Budaörsön kápráztatja el a nézőket. 


Ez a Liliomfi nem az a Liliomfi. Ez a Liliomfi más. Forradalmár? Művész? Széltoló? A mi Liliomfink az alkotás erejével változtatja meg a világot. Abban hisz, hogy darabjaira hullott életünkből egy szebb, boldogabb, élhetőbb és szerelmesebb valóság teremthető.

Előadásunkban a szerelem a főszereplő, de nem az egyetlen. A mi Liliomfinkat egy kérdés űzi, hajtja: a forradalmár-művész a saját tehetségével fel tudja-e rázni az őt körülvevő, tespedt, megfáradt, gondjai súlyától tudatát vesztett, elbutult világot, s ebben a küzdelemben talál-e társat magának? Társat, aki nem csak szótlan múzsa, hanem maga is alkotó ember.

Liliomfink és színházi társulata egy álmos, vidéki kisvárosba érkezik, ahol csak egy dolog történik, a Semmi. Ami összetartja még a város falait, az a gyűlölet, a félelem és a lustaság. Ebben a világban készülnek előadást tartani a színészek. Az előadásuk különleges, egyedi színrevitel, új megoldásokkal kísérletező színház, amely felkavarja a városlakók érzelmeit és természetesen megdobogtatja a női szíveket is.

Az 1849-ben íródott Liliomfit Makk Károly 1956-os filmje tette igazán ismertté, Darvas Ivánnal a főszerepben. A termékeny szerző, Szigligeti Ede társadalmi vígjátéka még ma is élvezettel fogyasztható.

Színház a színházban, tradicionális vásári bábjáték, ének nélküli operett, modern cirkusz, néptánc, balett és showtánc… ez csak a műfaji választék Román Sándor legújabb táncjátékában, a Liliomfiban.

A Gold Theater bemutatja: 

Liliomfi az Experidance előadásában

2012. október 13. 19.00
Budaörs Sportcsarnok
Hársfa utca 6., Budaörs, 2040

Szex, drog, művészet

Léteznek izgalmas korszakok a közelmúlt történelmében. Most bizonyára sokan valamelyik háborúra asszociálnak, de most kivételesen ők tévednek. A háború borzalmai, az háború hatása a társadalomra, a háború okozta sebek egy-egy családtörténeten - ezekről most nem szeretnék hallani. 

Patti Smith Kölykök kötete szerencsére egy olyan korszakot dolgoz fel, ami nagyon sokunk számára vonzó lehet, hiszen az önmegvalósítás, a szabadság, a művészet határainak izgalmas keresése mind-mind olyan témák, amelyeket a legtöbben csak vágyakozva forgatunk az agyunk hátsó traktusában, majd másnap újra bemegyünk a munkahelyünkre, ahol szürkeség és érdektelenség fogad.

Patti Smith – a könnyűzene és a költészet találkozási pontjait kereső legendás énekes-dalszerző – fiatalkorának és egy elveszett generációnak állít emléket Kölykök című könyvében. A visszaemlékezés főszereplője egy egész életen át visszhangzó szerelem: ám Robert Mapplethorpe, a később világhírű fotóművész még ugyanúgy csak keresi az útját a kötetben szereplő történetben, mint Patti Smith, a punk leendő keresztanyja. Sorsuk és kapcsolatuk mögött ott lüktet a késő hatvanas és hetvenes évek Amerikája, New York excentrikus művészvilága, feltűnik Allen Ginsberg, Andy Warhol, Janis Joplin vagy Jimi Hendrix is. A Kölykök 2010-ben elnyerte az amerikai National Book Awardot. 

Egy letűnt ám de mégis nagyon izgalmas kor nyomata ez a könyv, amely talán pont azért került most a kezünkbe, hogy kicsit megvizsgáljuk mi zajlik körülöttünk és rájöjjünk nem biztos, hogy a jó irány a jó irány.

Patti Smith: Kölykök
Magvető Kiadó

Urbánfókusz, könyvmágia, film, színház, muzsika

Hmm....az elmúlt néhány hónapban hatalmas csend volt körülöttünk. 

Kereshetnék kifogásokat arra, hogy miért hagytalak magadra minden információ nélkül, de valódi kifogás nincs. Igyekeztem egy olyan multikörnyezetben kommunikációs vezetőként megfelelni, ami beszippantja az embert, sematikus viselkedést kényszerít rá, műanyag mosolyra késztet, hiszen sohasem tudhatod melyik barát az igazi ellenség. Ez a környezet ráébresztett arra, hogy az emberek nem a munkában keresik a professzionális megvalósítást, hanem igyekeznek tökélyre fejleszteni olyasfajta technikákat, melyek úgy tűnnek, mintha valódi munka folyna.

Kicsit már-már filmes világ volt ez, de mindenképpen teátrális, hiszen ahol a mosoly nem valódi ott az öröm sem az. Már csak a mű izzadságcseppek hiányoztak a homlokokról...

Ezt a világot elhagyva gazdagabb lettem sok tapasztalattal és úgy gondoltam, hogy bár rendelkezésemre áll minden olyan tudásanyag, amivel akár weboldalt is működtethetnék és befuttathatnék - sőt kellő tőke mellett egy magazint is szívesen készítenék - mégis a közlés ezen közvetlen formáját választom, hiszen itt szabad a szó és szabad a csók.

Olvass hát, figyeld nyereményeinket, játssz és élvezd a betűk hatalmát, élvezd a szómágiát és igenis vessz el a mondatok tengerében, mert a könyv csodákra képes.

Ha mindez pedig nem lenne elég, mostantól a tekintetünk tovalibben a betűk rengetegén és figyelünk filmekre, színházi darabokra, zenére, sőt mindenre ami meghatározza a hétköznapjainkat. Keresd hát a fürkésző bookandwalk embert, mert lehet, hogy valamelyik könyvesboltban pont téged figyel.

Te mire vágysz leginkább?

Nehezen futok neki olyan könyvnek, amiben valamilyen halálos kór szerepel. Valahogy nem visz rá a lélek, hogy végigkísérjem valaki más szenvedését. Sajnálom őt és persze magamat is, hogy miért ment el ezzel az idő. De persze ha az ember könyvrecenzor nem mindig van választása...

A Pioneer Books női könyveit szeretem. Ciki vagy sem nem érzem bennük azt a fajta felszínes rózsaszín semmittevést amit sok más kiadó "nagy" női regényében. Pedig nagyjából a kerettörténetek szinte mindig ugyanazok, de sokszor kevesebb a mélyebb jellemábrázolás és több a manapság olyannyira kedvelt felszínes hangulatfestés ami mögé nem szokás már benézni. Pedig mögötte van a valóság, pont az a valóság amiben élek én vagy akár te.

Tegnap pont hazafelé tartottam és mint általában amikor már nem tudok befelé figyelni igyekeztem megfejteni a körülöttem ülőket. Mellettem egy huszas évei vége felé járó lány mesélt a telefonba barátnőjének arról, hogy az új lovagja - akit eddig csak online ismert - szeretné elvinni Bora Bora szigetére, mert ő kiköltözik és véleménye szerint a lny is boldog lenne ott. Hirtelen majdnem odalra fordultam, hogy ha esetleg őt nem érdekli az ajánlat kis csúsztatással még akár én is elfogadnám. A mögöttem ülő két lány pont párkapcsolati csalódásait osztotta meg egymással, a szembenülő pedig látszólag dühösen sms-t írt vagy esetleg egy FB-partnerrel csetelt.

Körülöttem bizonytalanság, átfolyó energiák és még korántsem biztos jövőképek rajzolódtak ki. Na akkor jött el az a pillanat amikor majdnem felüvöltöttem a Pioneer Books ezen példányát vágva hozzájuk, hogy "térjetek már észhez!". Élvezni kell a pillanatot mert a sok keserűség, bizonytalanság és az energiaelszívó tevékeénységek és személyek egy idő után mind-mind összegyűlnek a testedben és ellened fordulnak. Nem szabadna így élnünk.

Fogadd el, ami jön, és hozz ki belőle valami nagyszerűt! A befolyásos New York-i szenátornő főtanácsadójaként Natalie keményen dolgozik, sokat túlórázik, és a munkája minden percét élvezi. Aztán elhanyagolt barátja egyszer csak bejelenti, hogy részéről ennyi volt. És ez még csak a kezdet. Az orvosa mellrákot állapít meg nála - és az ellen nem elég a nyers ambíció meg a kőkemény elszántság. Natalie-nak a választók élete helyett most a sajátját kell megváltoztatnia. Itt az ideje elgondolkodnia azon, hogy eddig milyen döntéseket hozott. Először is megkeresi élete öt szerelmét, hogy megtudja, miért romlott el a kapcsolatuk. És miközben visszatér a múltba, talán új lehetőségek nyílnak előtte - és esetleg arra is rájön, hogy az életen nemcsak átszáguldani lehet, hanem élni is. A szerző, Allison Winn Scotch ajánló sorai a könyvhöz: "Írás közben esélyt sem akartam adni arra, hogy zokogás legyen az egészből. Ez egy vicces könyv. Tényleg az! Egy nő élményeiről szól, aki próbálja megtalálni a saját útját, és a betegség csak kiindulópont ahhoz, hogy megismerje önmagát."

Fárfiakra ugyanez érvényes. Ne kelljen nektek külön elmondanom!

Allison Winn Scotch: Talált vágyak osztálya
Pioneer Books

Szeméthegyek, nagyváros

Sokáig csend volt a blogon. Gondolkoztam, hogy helyes-e vajon ez az irány, legyen ennyire specializált és steril ez a felület, amilyen. Sokat jövök-megyek Budapesten. A nagyváros összes negítív- és persze ritkábban pozitív hatása - nap mint nap éri az arcomat, orromat és fülemet.


Otthon persze békét teremtenek a könyvek, az olvasófotel de a valóság akkor is inkább a a kosz, a szemét, a mosdatlan emberroncsok és a széles terpeszben járó helyi kiskirályok létezése. Aki valószínűleg nem vagy csak ritkán olvasnak. Mindettől függetlenül a könyvek szeretete megmarad, de kissé urbanista, kissé gerilla és erősen véleményalkotó felületet szeretnék készíteni, amiben a könyv a béke és a kaland és a vágy, de ami ugyanúgy szól moziélményről, a kávézóban látottakról és néha - de tényleg csak ritkán - amolyan urbanista antropológusként belemásznánk a város lakóinak mindenségébe.

Talán pont emiatt jó nyitánya ennek az új korszaknak a Trash. Már a borítót nézve egy folyton változó és mégis számos részében állandó világ tárul elénk, egy olyan titokzatos  és "illatélményben" gazdag világ, ami nem kevés ember életét határozza meg nap mint nap. A történet egy meg nem nevezett harmadik világbeli országban játszódik, a nem túl távoli jövőben - vagy talán a jelenben?

A szemétdombi családok élete a városból érkező szemétszállítmányoktól függ: a műanyag, a fém és a papír értékes, eladható. Egy nap a kisfiú, az ürülékkel teli rongyok és rothadt gyümölcsök között, egy oda nem illő tárgyra bukkan: egy teljesen ép táskára. A táska tartalma rejtélyes, mégis a kiszabadulás és egy jobb jövő reményét jelentheti a számukra.

A rendőrség is élénken érdeklődik a tárgy iránt, s a felajánlott jutalom egymás ellen fordítja a kis közösség lakóit. A dörzsölt kiskamasz és barátai hamarosan a rendőrség elől menekülnek, és minden ravaszságukra szükség van ahhoz, hogy épp bőrrel megússzák, s kiderítsék a táska titkát.
Andy Mulligan regénye hét másik kötettel verseng a Carnegie Medál díjért, mely 1936 óta minden évben a fiatalokat leginkább olvasásra ösztönző ifjúsági irodalmat díjazza. A zsűri tagjai könyvtárosok, akik igencsak ismerik az ifjú olvasók ízlését. A díj valójában nem más, mint egy rendkívül átgondolt olvasói ajánlás: gyerekek és könyvtárosok csoportjai olvasnak és beszélgetnek egészen addig, míg meg nem találják azt a kötetet, mely a legtöbb fiatalt elvarázsolja.

A félig megrágott kiflid, a kidobott kólás palack, a lyukas zoknim, a megunk mobiltelefonok, a régi újságok egy helyre kerülve együtt mind-mind emberi sorsokat rajzolnak ki számunkra. Erre gondolj a jövőben, amikor elindulsz, hogy levidd a szemetet.

Andy Mullingan: Trash
Athenaeum Kiadó

Trilógia és a város

Nem szeretem a horrorkönyveket. Talán mert azt hiszem már kinőttem belőlük. Meg amúgy sem nagyon szeretek parázni. Minek olvassak ehhez szórakoztató irodalmi műveket amikor elég nekem ehhez hazajönni este a Bérkocsis utcán? 

Darren Shan műveiről viszont mindenki csak szépet írt és mondott, így belevágtam. Mivel pedig trilógiáról beszélünk egyhamar nem is értem a végére...amit egy idő után már nem bántam. Sőt! Tisztelegve itt a szerzőnek és végtelen kapacitású tollának íme a három könyv egy ajánlóban.

Jeles horrorkönyvek szerzője tizenévesen kezdett írogatni, kamasziként szerezte be első írógépét, amin aztán  számos képregényszöveg, novella, elvetélt kezdeményezés után tizenhét évesen készült el első regénye, a máig kiadatlan Mute Pursuit (Néma üldözés) című sci-fi alkotás. Míg tanult és dolgozott, évente átlagosan egy, felnőtteknek szóló könyvet írt. Ezekkel azonban nem ért el különösebb sikert, noha 1999-ben az Ayuamarca című alkotás és folytatása, a A pokol horizontja pozitív kritikákat kapott.
Az áttörés az ezredfordulón történt meg, amikor kiadta első, gyermekeknek szóló könyvét, az eredetileg önszórakoztatásból, pihenésképpen írt Rémségek cirkuszát . A vámpírok körül forgó, immár Darren Shan néven kiadott, álönéletrajzi szemszögből bemutatott történet és tizenegy folytatása óriási médiafigyelmet kapott és nagy népszerűségre tett szert. Húsznál is több nyelvre lefordították könyveit, melyek hivatalosan 33 országban jelentek meg – összességében tízmilló példány kelt el 2006 elejéig, és sok helyen - többek között nálunk is -  a könyveladási listák elején végzett egy-egy Shan-könyv.

A Város trilógia első kötetében főhősünk Capac Raimi a Városba érkezik, hogy szerencsét próbáljon kisstílű gengszter nagybátyja mellett. Hamarosan azonban arra eszmél, hogy már a Város tejhatalmú urának, a Kardinálisnak dolgozik. A Kardinális a Város szülötte. A Város a Kardinális teremtménye. Egy a lelkük, és sosem alszanak. A Kardinális mindent lát, ami az utcákon vagy a zárt ajtók mögött történik. A Kardinális mindenható.

Az öntelt fiatalember habzsolja új életét, amit csak néhány kellemetlenség zavar meg, például a rejtélyes, vak és néma szerzetesek, akik valahogy mindig feltűnnek Capac életének sorsfordító eseményeinél. Vagy az a tény, hogy gyakorlatilag semmire nem emlékszik, ami az előtt történt vele, hogy a Városba érkezett…
Capac egy álmot és az inka neve által számára kijelölt sorsát követve belép a természetfeletti birodalmába. Miközben igyekszik beteljesíteni a küldetését, furcsa és izgalmas kutatásba kezd, hogy a nyomára akadjon eltűnt barátainak és saját, elveszített múltjának.

Egy utópisztikus thriller és egy vérfagyasztó horror elsőrangú keveréke, olyan hátborzongató olvasmány, amely még az erős idegzetűeket is próbára teszi. Engem kifejezetten frászban tartott szinte végig. Ha nincs a két zacskó csokis perec és a langyos tej, biztos sikítva szaladok a szomszédba.

A folytatást már remegő végtagokkal vettem kézbe. A Városban a Kardinális az úr, Al Jeery pedig személyes testőrségének egyik rendíthetetlen oszlopa. Egy nap titokzatos gyilkosság történik a Város legelőkelőbb szállodájában, és Al legnagyobb meglepetésére a Kardinális rá bízza az ügy felderítését.

A nyomozás során váratlan felfedezést tesz, ami a végsőkig próbára teszi a hűségét. Egy olyan szörnyű rejtély részesévé válik, amihez a holtaknak, a város inka ősapáinak, a teljhatalmú Kardinálisnak és a már-már misztikus hírű bérgyilkosnak, Paucar Waminak is köze van.

Wami egy árnyékba burkolózó, rejtélyes alak, aki akkor öl, amikor csak kedve tartja, láthatóan nem kell tartania semmiféle megtorlástól. Al  hamarosan rájön, hogy sokkal több a közös vonása Wamival, mint ahogy azt valaha is képzelte…

Kíváncsi vagy a harmadikra is? Most már nem hagyhatod abba! - kiáltottam magamra a fürdőszoba tükrében bámulva kissé véreres szemeimet.

Az utolsó kötetben Capac Raimi tíz éve a Város kardinálisa. Még az első Kardinális tanította ki, hogy méltó utódjává váljon, és átvegye birodalmát. Capacot nem lehet megölni, ám ez nem gátolja meg ellenségeit abban, hogy próbálkozzanak. Márpedig ellensége bőven akad.

A Kardinális eddig mindig nyugodtan bevárta ellenlábasai támadásait abban a biztos tudatban, hogy úgysem veszíthet. Ám a dolgok most hirtelen megváltoztak. A Városban rivális bandák bukkantak fel, ráadásul furcsa alakok is előkerülnek Capac múltjából – olyanok, akikre csak ő emlékezhet. Az első Kardinális teremtményei, akiknek vele együtt el kellett volna pusztulniuk tíz évvel korábban.

Mindez csak egy dolgot jelenthet: a titokzatos inka papok, a Várost éltető ősi hatalom birtokosai, akik sosem lelkesedtek túlságosan azért, hogy a hatalom Capac kezébe kerüljön, akcióba lendültek, hogy visszaszerezzék maguknak az irányítást. Capac Raiminak ezúttal tényleg az utolsó csepp véréig kell küzdenie…

Hidegrázós, alaposan és jól kidolgozott, feszített tempójú mű mindhárom kötet. Horrorrajongóknak és remegő lábú rongybabáknak egyaránt kötelező.


Darren Shan: 
A holtak vonulása
A pokol pereme
A kígyók városa
Libri Kiadó

Tolsztoj nyomában: Könnyek kapuja

Olvasni szerető emberként a vaskos könyvekkel mindig úgy vagyok, hogy arra rá kell készülni. Megadni a módját, megtisztelni vele a szerzőt, a könyvet és persze saját magamat is és úgy nekikezdeni az olvasásnak, hogy megfelelők legyenek a fényviszonyok, kényelmes legyen az olvasófotel és ne vonja el semmi a figyelmemet ettől a nagyregénytől, mert ez a Könnyek Kapuja.


Fel nem foghatom, hogy egy neves orvosprofesszornak honnan van arra ideje, hogy egy ilyen mélységű és terjedelmű könyvet megírjon?!Hiszen ha áttekintem a saját napirendemet arra jövök rá, hogy közel másfél hete nem jegyeztem itt egy árva sort sem. Pedig nem kell életeket mentenem, nem figyelnek tudáséhségtől kopogó szemű orvostanhallgatók mint áldott mesterüket és mindezek tetejébe még csak nem is vagyok híres.

Abraham Verghese indiai szüleivel Etiópiában, Addisz-Abebában nőtt fel. Orvosi tanulmányait Madraszban (India) végezte, majd szüleit követve az Egyesült Államokban helyezkedett el. A ’80-as években sokat dolgozott HIV-pozitív betegekkel – ez az élmény inspirálta a My Own Country: A Doctor's Story című kötetét, melyet a Time magazin beválasztott az év legjobb öt könyve közé. Írásai azóta többek között a New Yorkerben, a New York Timesban és a Wall Street Journalben jelentek meg.

Második könyve, a The Tennis Partner: A Story of Friendship and Loss a függőség témáját boncolgatta. Gyógyítóként élénken foglalkoztatja a beteg és orvosa között kialakuló viszony, illetve hisz az ápoláshoz szükséges empátia és érzékenység szerepének fontosságában.

A Könnyek kapujában című első regényében – mely a kritikusokat többek között Naipaulra, Dickensre és William Boydra emlékeztette – előtérbe helyezte az orvoslásnak ezt az oldalát.

A szerző célja nem más mint hogy az olvasó lássa, milyen szenvedélyes, romantikus és spirituális kihívás, egyben utazás is az orvoslás: nemcsak különleges, de kockázatos vállalkozás. A nyugati világban kevés fiatal látja ezt meg a modern kórházak steril folyosóin, ahol az orvosok és nővérek villogó monitorok mögött görnyednek, a betegeket pedig hol ilyen, hol olyan tesztekre küldik. Egy ilyen világban az orvoslásnak ez a másik oldala elvész.

Doktor House tehát elhúzhat a sunyiba, hiszen mindaz amit ott látunk inkább csak egy vagány köpenybe bújtatott tényközlés, mintsem az amitől az ember Emberré válik. Hiába mutatja meg a cinikus doki professzionális hozzáértését és kreatív diagnosztizálást, nincs meg benne mindaz, amitől Verghese nyomában azt mondhatjuk az orvoslás szép hivatás.

Abraham Verghese: A könnyek kapuja
Athenaeum

Gyümölcsébredés, ribizliálom

Palya Bea könyvét kissé szkeptikusan vettem a kezembe. Hibát követtem el, hiszen csak azért mert egy művész zenei világa nem áll közel hozzánk ez nem feltétlen jelenti azt, hogy szavakkal történő játékos gyurmázása sem lesz számunkra érdekes, sőt nekünk tetsző. 

Palya Bea kisgyerekkora óta táncol és énekel. Éneklésének alapját a magyar népzene adja: a Zurgó, majd a Kárpátia együttesben a moldvai dalokban mélyült el, emellett foglakozik bolgár, cigány, perzsa zenével is. Mindeközben más zenei irányzatokban is részt vesz, feltűnt a Laokoón együttesben, tagja volt Szőke Szabolcs Hólyagcirkusz Társulatának, majd Monori Andrással megalapította a Folkestrát.
Bea 2002-ben szerzett diplomát az ELTE néprajz szakán, aztán párizsi ösztöndíjat kapott, melynek révén egy indiai énekes mellett folytathatta tanulmányait.

2003-ba jelent meg Ágról-ágra címmel első szólólemeze, nyáron pedig meghívták az Athéni Kulturális Olimpiára. Bea hangjának természetessége az, ami legelőször megragadja a hallgatót, az a közvetlen báj, ami talán a népdaléneklés sajátja. Az a kifinomult, mégis mesterkéletlen tisztaság, amely segít, hogy a legőszintébb módon, egyszerűen, mégis csodálatos árnyalatokkal gazdagon kelthesse életre a dalokat, tudatos művészi átéléssel és odaadással, humorral és bölcsességgel. 

Ezt a tisztaságot érezhetjük a könyvében is. Szókimondó és őszinte, izgalmas és mégis sokszor hétköznapi. De pont ez a jó. Mert szeretünk belepillantani mások életébe. Szeretjük tudni, hogy ő, a művész hogyan éli meg mások művészetét vagy hogyan éli meg a szerelmeket. Számomra ez a könyv többet jelent minden lemezénél. Bár bevallom most újra kíváncsi lettem rá. Mert aki így ír, kitárulkozva, odatéve a szavakat keményen és lágyan pont ott és akkor amikor szükséges az talán most már érhető lesz zeneileg is számomra. 

Mert Bea zenéje nekem rossz irányból jött. Sokan beszéltek róla és azért kezdtem hegyezni a fülem. De hiába. Olyan volt nekem ez, mint az Üvegtigris című mesterinek titulált magyar celluloidopusz, ami nekem nem vicces. Pedig van humorézékem. Gondolom. Az emberek többsége nevetni szokott amikor úgy vélem humorral szőttem át a mondanivalóm. Ez mégsem vicces. Ahogy Bea lemeze mégsem volt OLYAN. 


De talán majd most. 


Megyek és meghallgatom. 


Palya Bea: Ribizliálom
Libri Kiadó