A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Sándor Anikó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Sándor Anikó. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. november 24., csütörtök

NOVEMBER 30-ÁN EL CAMINO KÖNYVBEMUTATÓ

Sándor Anikóval Vágó István beszélget

A napokban került a boltokba az első könyves újságírónő, Sándor Anikó EL CAMINO című alkotása, mely a szerző saját zarándokútjának történetét meséli el. November 30-án, szerdán 18 órakor az Allee Libri könyvesboltban a vetítéssel egybekötött könyvbemutatón az ismert televíziós személyiség, Vágó István beszélget majd Sándor Anikóval.

November 30-án, szerdán 18 órakor az Allee Libri könyvesboltban a közönség is találkozhat az El Camino csodáit átélt és regénnyé formált szerzővel, akinek beszélgetőpartnere az est folyamán az ismert televíziós személyiség, Vágó István lesz. „Engem az érdekel, hogy egy sikeres újságírói pályát miért hagy ott valaki és választ egy ilyen nagyon transzcendens megoldást. A könyvbemutatón egy szkeptikus fog érdeklődni egy számára furcsa világ iránt.” – nyilatkozta Vágó. 

A két ellentétes világnézet találkozását ígérő eseményt azt teszi még különlegesebbé, hogy a szerző kizárólag ott mutatja meg a könyv valódi szereplőinek az Úton készült fotóit.

2011. november 19., szombat

Út, út, út - El Camino

Sokat gondolkoztam azon mit is írhatnék Sándor Anikó El Camino könyvéről? Írjak a sztoriról? Írjak Anikóról? Írjak az Útról? Kritizáljak? A könyvet nézzem csak? Vagy magát az Utat, aminek a könyv is része? 



Amíg eldöntöm, álljon itt néhány sor a szerzőtől: 
- Sándor Anikó vagyok, átlagos, középkorú nő, az effajta lét minden küzdelmével. Pár hónapja azonban becsuktam egy ajtót, mögötte hagyva az addigi életemet, a munkámat, a teljes létbiztonságot. Körülöttem sorban betegedtek meg az emberek a stressztől, a megfelelni akarástól, és egyre-másra mentünk temetésre is… Úgy éreztem, ha nem lépek, ha nem hallgatok a belső hangomra, amely azt súgja, elég volt, én leszek a következő. Senki nem akarta elhinni, amikor egy délelőtt felálltam légkondicionált luxusirodám íróasztala mellől, és azt mondtam: ennyi volt, most elmegyek. Eleinte őrültként kezeltek, később a csodámra jártak, mint a kétfejű borjúnak: ez az a nő, aki kiszállt…
Valamikor régen olvastam egy útról, amelyről azt mesélték, olyan hely, ahol a csodák valóban megtörténnek. Hittem is, meg nem is, de inkább hinni szerettem volna, mert miben bízhatok még, ha nincsenek csodák? Akkor mi lesz velem? Gondoltam, eljött az én időm.
Akik túlélték a halál pillanatát, azt mondják, pár másodperc alatt lepereg a szemük előtt az életük. De csak ott, az utolsó pillanatban kristályosodik ki a lényeg, ám akkor általában már késő.
Én negyven napot kaptam a sorstól, hogy végignézzem életem filmjét – még időben. Mint amikor a sötétben váratlanul felkapcsolják a villanyt...
Zarándoklatra indultam, fájdalmas vezeklés lett belőle. Egy olyan „bűnért”, amit nem is tudtam, hogy elkövettem. Legyalogoltam a nyolcszáz kilométert, és átéltem minden pillanatát. Remegtem a döbbenettől, amikor kézzel foghatóvá vált a csoda, és sírtam a zavarodottságtól, amikor nem értettem, mi történik velem.
Ha más meséli, amit ott átéltem, azt mondom, túl színes a fantáziája.

Ezek után hogyan írhatnék más megélt csodáiról? Hogyan gondolhatom azt, hogy értem ezt a könyvet, ezt az Utat vagy magát a folyamatot amit az itt végig gyalogló emberek átélnek? Honnan lehetne fogalmam bármiről is amikor minden nap felülök a piroshetesre és elindulok a munkába ugyanúgy, ugyanakkor...


Talán később kritikát is alkotok majd erről a könyvről. Előtte azonban szeretnék Sándor Anikóval személyesen beszélgetni. Néhány napon belül te is elolvashatod a köztünk zajló beszélgetést...na majd utána beszélünk újra a könyvről.

Sándor Anikó: El Camino - Az út, ami hazavisz
Jaffa Kiadó