2011. november 22., kedd

Manó könyvek karácsonyra


A csuka parancsára – orosz népmesék
Nagy öröm volt számomra összeállítani az orosz népmesékből ezt a kötetet, mert az orosz mesék igazi varázsmesék: abba a korba hívják meg a mese hallgatóját, amikor az ember még nem ismerte a lehetetlent. Az orosz mesehősök azt tanítják, hogy legyen bármilyen nehéz is az előttük lévő akadály, érdemes megküzdeniük a boldogságért. Ezt a tanítást már a 4-8 éves gyerekek is megértik, sőt képesek erőt meríteni belőle. De mivel a kötetet leginkább családi mesélésre szántam, a felnőttek is sokat okulhatnak belőle.

Varró Dániel: Akinek a lába hatos – korszerű mondókák kisbabáknak
Maros Krisztina illusztrációival
Varró Dániel, korunk sztárköltője írt már verset felnőtteknek, kamaszoknak, kisgyerekeknek – ám kisgyerekes szülőknek még soha. Saját tapasztalatait sűríti ezekbe a vicces kis mondókákba, hiszen Misi fia alig múlt fél éves. A versek közt van altató (többféle is, az egyik arra az esetre, amikor az apuka már nagyon ideges), öltözető, büfiztető, pelenkázó és fürdető. Minden szülő felszabadultan kacagva fogja olvasni ezt a szépen illusztrált könyvet, mert „Varró Dani” mindennapi örömeiket énekli meg, a tőle megszokott tréfás, finom eleganciával.

Nem az összes étel kebel,
ebben bárhogy kételkedel.
S nem is minden kebel étel,
apukádé pont kivétel.


Varró Dániel: Akinek a foga kijött – még korszerűbb mondókák kevésbé kis babáknak
A 2010 Szép Magyar Könyv díjas Akinek a lába hatos című mondókás könyv folytatása!

Maros Krisztina illusztrációival
Varró Misi egyre nő, fogai már előbújtak, nem is rest használni őket, mondjuk, fémpénzt rág velük, és mellé egy kis finom homokot. Misi már megtanult járni, kisebb-nagyobb döccenőkkel, sőt pakolni is tud: nehéz feladat ám mindent gondosan kirámolni a szekrényből, s azt gyönyörűen szétszórni a földön. Nem is beszélve arról, milyen pompás szórakozás kirángatni apa laptopjának zsinórját, szétpüfölni a homokvárakat vagy megcibálni a cica farkát.
Az Akinek a lába hatos (Szép Magyar Könyv-díj, 2010) páratlan sikere után itt a folytatás: tréfás mondókák azoknak a szülőknek, akiknek már nem kisbabája, hanem kúszó-mászó, gügyörésző csemetéje van.


Mesélj nekem sorozat
Sorozatunk népmeséit évszázadok nemzedékei csiszolták, kristályosították ki, őrizték meg. Szépszavú mesemondók adták tovább a bennük rejlő tudást, s a klasszikus meséken is nemzedékek nevelődtek. Válogatásainkkal segítséget szeretnénk nyújtani minden mesélőkedvűnek a „mit meséljek?” nagy kérdésének eldöntésében. Mindenkit biztatunk és bátorítunk arra, hogy olvassa meséinket a maga kedvére, olvassa – netán tán – a mások örömére.



Karla Schneider – Claudia Carls: Cinege Mici meséje
Fordító: Orosz Anett
Laposföld birodalmának udvari bolondja nyugdíjba vonul, ezért a király az utódját keresi. Boglya Boldi szerint az ő tarsolya rejti a legmókásabb szóvicceket. Piros Vilmos díszes csörgőbotjával szeretné szórakoztatni őfelségét. És s ott van Cinege Mici is, aki lány létére szívesen kipróbálná magát udvari bolondként. Ezért a fogcsikorgató télben hét szoknyát húz magára, a fejére dunnát csavar, és a befagyott folyó jegén serpenyőből készült korcsolyacipőben siklik a kastélyig. Mindhárom udvaribolond-jelölt a kastélyban maradhat, hogy őfelsége próbára tegye őket. Sőt elkísérhetik a királyt egy szánkirándulásra is, amelyen Cinege Mici menti meg mindannyiuk életét. De vajon kit választ végül udvari bolondjának a király?

„Mindig kell, hogy legyen egy legelső” – mondja a mesében a király, és a gyerekek ebből megtanulhatják, hogy ne megszokások alapján válasszanak, hanem vágyaik szerint. Vidám és tanulságos könyv a női és férfi szerepek megváltozásáról és a próbálkozás bátorságáról


Mindent a lovakról puzzle-könyv
Ezt a remek könyvet lapozgatva jobban megismerheted kedvenc állataidat, a lovakat. Ismerkedj meg a leghíresebb lófajtákkal, tanuld meg a ló testtájait, és játssz a könyvben található öt érdekes kirakóval!


Bori karácsonya
A boltokban már ott sorakoznak a csokimikulások és a mézeskalácsok, pedig még egy jó darabig várni kell, hogy végre karácsony legyen. Bori azzal tölti a várakozás hosszú heteit, hogy díszeket készít. Később, a karácsonyi vásáron még a Mikulással is találkozik. De vajon tényleg ő az igazi? Borinak van egy ötlete, hogyan derítheti ki…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése