Tőled, te bunkó a buszról, aki folyton másokat lökdösöl és nem figyelsz sem a mögötted álló sántikáló középkorú nőre, akinek talán a fürdőkádban ment a ki a bokája, sem a következő megállónál felkapaszkodó Joli nénire, aki örül, hogy él és nem kíváncsi táskád tartalmára három centiméterre az arcától.
Tőled, te paraszt az iskolában, aki végigdrogoztad az egész hétvégét, az arcod sebes attól, hogy totál beállva pofára estél talán a Köki közepén de az is lehet, hogy valamelyik szórakozóhelyen tolták veled végig a nagyterem padlózatát.
Tőled, te önző állat, akit barátomnak hívtam hosszú évtizedeken át miközben te folyamatosan csak magadról és a számodra érdekes dolgokról beszéltél és soha nem figyeltél arra, hogy mit és hogyan mondok neked kivéve azt, amikor olyan élethelyzetekről beszéltem amit te házas emberként nem engedhettél meg magadnak és csak áhítozva hallgattad a kalandjaim de nem figyeltél a magányomra és arra, hogy keresem a megértő barátságod.
Tőled, ti sokaság akik munkát adtatok de azzal nem tiszteltetek meg, hogy a vállveregetésen kívül a nekem járó honoráriumot is megadjátok. Amíg szorgalmas hangyaként kellett önfeláldozó módon dolgozni addig a vállamon volt kezed, de aztán a fizetés közeledtével már nem láttam a szemed sem.
Igen. Ez a kérdés nektek szól. És egyúttal nekem is. Miért? Mi volt az oka? Miért csináltad? És én miért csináltam? Miért maradtam? Miért tettem? Miért akartam, miközben nem akartam?
Egy kicsi Csernus senkinek sem ártana. Vagy nem is kicsi. Ahogy Schobert Norbi a testünket akarja megreformálni úgy kellene Csernus Imrének országos szintem mindenkinek a szemébe nézni és megmondani de nagyon durván, hogy mit miért és mit ne tovább!
Olvasd el Csernus Imre DROGMA könyvét. Mert ő sem volt jól. Hiába mondta. De most itt van. Így vall önmagáról: „A fülbevalóm: a kalózok, a tenger imádata. A tetoválás a fájdalom tűrése. Így együtt a férfiasságot jelentik. Fiatal voltam. Most meg egyszerűen jól érzem magam így.” - írta nyolc évvel ezelőtt a 37 éves Csernus Imre. „Jól érzem magam így. Ez hazugság volt. Most már tudom. Ezekkel az eszközökkel kompenzáltam a bizonytalanságomat, mert akkoriban nem hittem eléggé önmagamban. Emberként, férfiként nem volt elég önbizalmam. Nem ismertem egy sor olan törvényt, amit ma már igen.” – reflektál korábbi önmagára a most 45 éves pszichiáter. Az eredeti mű Csernus egy, a Lipóton töltött munkahetének bemutatása mentén követi a Doki gondolatait, érzéseit, munkamódszereit a drogproblémákkal, függésekkel, nem egyszer súlyos élethelyzetekkel küzdő páciensekkel kapcsolatban. A korábbi szerzőtársak – Dobai és Alfonz – mindketten páciensként ismerték meg Csernust. Ők ketten, az őserő és az őskételkedés, a Doki szövegeinek, gondolatainak, érzelemvilágának dekonstruktŐREI most is mellé szegődtek, hogy őszinte tükröt tartsanak neki, s ha kell, vitatkozzanak vele, vagy épp megveregessék a vállát.
Durva. De hatásos. Ez Csernus.
Csernus Imre: Drogma
Jaffa Kiadó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése